Egy budapesti család lett a Hajózástörténeti Látogatóközpont kétszázezredik látogatója, az ajándéktárgyakból összeállított csomagot Holovits Huba polgármester adta át részükre. A földvári kilátó a balatoni kilátók közül az egyik legkülönlegesebb, hiszen egy hajót formáz meg és látogatóközpontként több funkciót is betölt. Az építkezés során a szerkezethez 31 tonna betonvasat és több, mint 1000 m3 betont használtak fel.Az egyetlen olyan kilátó a tó körül, mely a fogyatékossággal élő emberek számára is elérhető, könnyen megközelíthető, hiszen az egész épület akadálymentesített. Érdekességként Bujtor István legendás hajója a „Skála” is látható az épület előtt, amelyet 1978-ban Josef Steinmayer svájci hajóépítő műhelyében készítettek.Számos filmjében szerepeltek együtt, első filmes sikerét A Pogány Madonna című filmben aratta a hajó, a tőkesúlyába rejtett műkincs kapcsán. Bujtor István 1986-ig vitorlázott vele.A Hajózástörténeti Látogatóközpont 2016. július 1-én nyílt meg, így nem csak a kétszázezredik látogatót hanem pár nap múlva a kilátó születésnapját is ünnepelhetjük.
2016.július elsején 14 órakor nyílt meg a látogatóközpont.
Április 27-től kerül sugárzásra a Duna Televízión az MTVA és a Megafilm Service közös produkciója, az Egynyári kaland negyedik évada, melyet Városunkban forgattak.Mindenről sajtótájékoztatót tartottak a filmben egyik helyszínként is megjelenő Hajózástörténeti Látogatóközpontban a Kilátóban. A sorozat szereplőit, a film íróját és rendezőjét a producert és a sajtó képviselőit Holovits Huba polgármester köszöntötte.
Balatonföldvár Város Önkormányzata 2013 óta segíti az iskolakezdést. Az állandó balatonföldvári lakcímmel rendelkező gyermekek szülei húszezer forint támogatást kapnak az óvoda- iskola- középiskola kezdés költségeinek csökkentésére.
Városunk is anyagi segítséget nyújt a balatonföldvári Szent Kereszt Felmagasztalása római katolikus templom tetejének a felújításához. A parkban található templom teljes belső rekonstrukciója (külső-belső festés,térkőburkolat cseréje és bővítése, elektromos hálózat korszerűsítése, fűtés korszerűsítése, biciklitároló bővítése, kivetítő rendszer korszerűsítése) két éve már megtörtént. A felújított állapot megőrzéséhez azonban szükségessé vált a tető (kb 300 m2) bádogozásának, illetve faelemeinek cseréje, mivel az elmúlt 30 évben a bádoglemezek elkorrodálódtak, s a befolyó csapadék a faszerkezetet is meggyengítette. Ezzel együtt esedékes lett a tetőn kőműves javítások elvégzése, valamint az ereszcsatorna cseréje is. Az egyház a munkák elvégzéséhez 5 millió forint támogatást kért a várostól, amit a képviselőtestület egyhangú szavazással hagyott jóvá rendkívüli ülésén.
A fúvószenekar, 2013. szeptembere óta az önkormányzat fenntartásában van. A járványhelyzet magyarországi alakulása az év során lehetővé tette a fúvószenekar működésének újraindulását. A képviselőtestület ezt figyelembe véve időarányosan az ide évre 900.000Ft. támogatásban részesíti Balatonföldvár Város Fúvószenekarát.
utak:Hunyadi János utca teljes hosszában
Puskás Tivadar utca(Magyar Falu Program támogatásával)
Az út és járda felújítási programnak köszönhetően több mint 57.000 négyzetméternyi út és 10.000 négyzetméternyi járda újult meg városunkban 2014 óta.(Erzsébet, József A, Hegyalja, Vörösmarty M., Zrínyi M., Radnóti M., Móricz Zs.,Vak Bottyán, Spur I., Dobó Katica, Petőfi S., Gábor Á., Sportköz, Bajcsy-Zs, Somogyi B., Rákóczi F.,Ady E.,Arany J.,Dr.Korányi F.,Szigligeti, Kismartoni,Kiss János altábornagy,Rianás, Badacsony, Deák F., Damjanich, Kölcsey F., Jókai M., Újstrand)
Az önkormányzat eddigi történetének legnagyobb összegű ingatlan vásárlására készül a város. Az ehhez szükséges hitelfelvételről egyhangú szavazással döntött a képviselőtestület. Az ingatlanvásárlás célja:
Az ingatlanegyüttes megvásárlása részben önkormányzati önerőből, részben fejlesztési hitelből történne, amit teljes egészében ingatlan vásárlásra fordítana az önkormányzat. Ezzel is növelve a város vagyonát. (A hitel fedezete maga a megvásárolt ingatlan.) Mindkét beruházás bevételt termel a városnak és figyelembe veszi a zöldterületek megóvását.
A Kaposvári Törvényszék pár hónapon belül immár második alkalommal adott igazat másodfokon Balatonföldvár Város Önkormányzatának a Kikötő előtti, 20 hrsz-ú ingatlan ügyében indított perekben. A keresetet a bódéfelépítmények tulajdonosai nyújtották be, mellyel a 2017. március 10-én az önkormányzat és a Balatoni Hajózási Zrt. között létrejött, a kikötő bejárat előtti ingatlan vételére vonatkozó szerződést támadták meg. Az önkormányzatot már a 2018-as elsőfokú ítélet is nyertesnek hozta ki. Most pedig a bíróság másodfokon is megerősítette a pernyertességét. Ezzel a döntő jogerős ítélettel is közelebb került az önkormányzat ahhoz, hogy a fent nevezett ingatlanon megvalósítsa a nyári városközpontot és közparkot, közösségi teret tudjon létrehozni.
Kevés olyan település van hazánkban, ahol hónapra, napra, sőt órára pontosan lehet tudni az alapítás dátumát. Balatonföldvár ezek közé tartozik. Gróf Széchényi Imre testvérével, Széchényi Viktorral az egykori Földvár pusztából építette és 1896. június 14-én délután 5 órakor nyitotta meg a Balaton déli partjának gyöngyszemévé vált Balatonföldvárt. A városban már több évtizede ezen évforduló alkalmából a június 14-ét követő hétvégén ünnepi programokat szerveznek.Idén a Széchényi Napok keretében tudományos és ismeretterjesztő, valamint kulturális programok szervezésével állítottak emléket a települést alapító Széchényi Imrének. Az ünnepség péntek este kezdődött,ahol Balatonföldvár Város Önkormányzata „Balatonföldvár Díszpolgára” címet adományozott Dr. Szakály Sándor nemzetközileg elismert hadtörténésznek,a Veritas Történetkutató Intézet főigazgatójának, a Magyar Tudományos Akadémia doktorának. Dr. Kiss Pálnak, aki a közigazgatásban eltöltött 46 évet felölelő szakmai pályafutást tudhat maga mögött.„Balatonföldvárért” kitüntető díjban részesült Babina Éva, önkormányzati képviselő,alpolgármester.Ernyes Violetta a Tourinform Iroda vezetőjének Balatonföldvár Város Önkormányzata „Önkormányzati Elismerő Emlékérem” kitüntető díjat adományozott.Varga Bernadettet az Emberi Erőforrások Minisztere Pedagógus Szolgálati Emlékérem kitüntetésben részesítette. A rendezvényt Holovits Huba polgármester nyitotta meg,Dr. Semjén Zsolt gondolatait Jenik Péter a miniszterelnök-helyettes kabinetfőnöke tolmácsolta az egybegyűlteknek. A Széchenyi család részéről Gróf Széchenyi Márk mondott ünnepi beszédet. Felléptek a Gróf Széchényi Imre Általános Iskola diákjai,a Ránki György Zeneiskola és a Néptáncoskola növendékei. Az est a Kultkikötő produkciójával zárult. Szombaton kerekasztal beszélgetéssel és konferenciával emlékeztek a település alapítójáról.Este a már hagyományos hajószentelésre,tűzijátékra és koncertre várták az ünneplőket. Holovits György sokszoros magyar bajnok,olimpikon vitorlázó szobrát Veigl Gábor a Bahart vezérigazgatója és Holovits Huba polgármester leplezték le a földvári kikötőben,ami mostantól Holovits György nevét viseli. Vasárnap emlékfutást,gyerekprogramokat tartottak. Az ünnepi szentmisén pedig megáldották a város jelképeit. /fotó:Fekete István/
A védett fasorok állapotának legátfogóbb felmérése kezdődik meg a napokban, amire az elmúlt negyven évben még nem volt példa a településen. Az önkormányzat által felkért szakcég, a következő hónapokban elvégzi a fasorok speciális állapotfelmérését (fakopp 3D hangtomográfias vizsgálat,húzásos,dinamikus gyökérvizsgálat), fakatesztert készít és javaslatot tesz a megvédendő fák ápolására. A felmérés két ütemben történik:
Visszautasította a bíróság a helyi szervezet keresetlevelét.
A Veszprém Megyei Kormányhivatal az év elején hozta meg az e-kikötő fejlesztésével kapcsolatban a Balabo Kft. részére az előzetes környezetvédelmi határozatát, melyben az szerepel, hogy a "tervezett tevékenység megvalósítása esetén nem feltételezhető jelentős környezeti hatás". A helyi egyesület ezt a határozatot támadta meg. A keresetlevelet a bíróság visszautasította, mert az elnök ügyetlenül eljárási hibát vétett, így a beadvány érdemi vizsgálatra alkalmatlan volt. A bíróság határozata nem jogerős, a végső döntést a Kúria hozza meg.
A Földvár-kártya szabályozásáról szóló önkormányzati rendelet 2021. március 26-án módosításra került, amely minden balatonföldvári szálláshelyet üzemeltetőt szálláshely-szolgáltatót érint.
A rendelet 4. §-a (8)-(9) bekezdéssekkel egészült ki, amelyet 3/2021 (III.26.) önkormányzati rendelet 1. § az alábbiak szerint iktatott be.
Hatályba lépésének időpontja 2021. május 1.
(1) A Földvár-kártya szabályozásáról szóló 10/2017. (IV.11.) önkormányzati rendelet 4. §-a következő (8)-(9) bekezdéssel egészül ki:
„(8) A szállásadó a szálláshely bejáratánál vagy recepciójánál, jól látható módon, köteles a Turisztikai kártya igénybevételének lehetőségéről, a (9) bekezdésben meghatározott, magyar és angol nyelvű tájékoztató feliratot közzétenni.
(9) A tájékoztató feliratot A/4 méretben, keretezett formátumban kell megjeleníteni. A keretezett tájékoztató feliratot a Tourinform Iroda térítésmentesen biztosítja a szállásadó részére.”
A tájékoztató táblákat a Nemzeti Turisztikai Adatbázisban (NTAK) regisztrál szálláshelyek üzemeltetője, vagy meghatalmazottja a balatonföldvári Tourinform irodában 2021. április 13-tól (kedd) veheti át.
A rendelet teljes egészében az alábbi linkről letölthető:https://www.balatonfoldvar.hu/hu/rendelet/a-foldvar-kartya-szabalyozasarol
Átadásra került a munkaterület így a kivitelező az építési területen elkezdheti a munkát ,ügyelve a zavartalan és biztonságos óvodai működésre. Balatonföldvár Városa sikeresen pályázott bölcsőde létesítésére, amit a Somogy Megyei Önkormányzattal konzorciumban valósít meg. Az elnyert támogatásból egy 12 férőhelyes bölcsőde épül a Mesevár Óvodánál. A fejlesztés részeként kialakítanak öltözőket, gyermek mosdókat,zuhanyzókat, mosó és vasalóhelyiséget, melegítő konyhát,étkezőt,játék és babakocsi tárolókat,játszóteret,irodát,dolgozói helyiségeket továbbá készségfejlesztő eszközöket szereznek be.
A Kaposvári Törvényszék másodfokon is Balatonföldvár Város Önkormányzatának adott igazat a Kikötő előtti, 20 hrsz-ú ingatlan ügyében indított perben. A keresetet az egyik bódéfelépítmény haszonélvezője nyújtotta be és érdekeltségére hivatkozva kérelmezte a területre a BAHART ZRT. és az önkormányzat által kötött szerződés érvénytelenségének megállapítását. Az első fokú bíróság ítélete után most a Törvényszék jogerősen is elutasította a felperes keresetét és az önkormányzat érvelésének adott igazat.
Magyarország Kormánya az 1101/2021. (III. 5.) számú határozatában 120 703 587 Ft többlet támogatást biztosít a Balatonföldvár Zöld Város program megvalósításához. A projekt keretében a leromlott állapotú szabadtéri színpad és környezete kerül felújításra. A városvezetés nevében köszönetünket fejezzük ki a kormányzati segítségért, valamint Witzmann Mihály országgyűlési képviselő úrnak az ügyben kifejtett lobbitevékenységéért.
A Szivattyú park felújítására városunk a Balaton Fejlesztési Tanács pályázatán nyert támogatást. Így tavasszal funkcióbővítés, sétányfejlesztés, zöldfelület-felújítás kezdődött el. Az eddigi „átközlekedő” területből pihenőparkot építünk, közösségi felületekkel, javuló élettérrel.
Tisztelt Ügyfeleink!
Tájékoztatom Önöket, hogy a Balatonföldvári Közös Önkormányzati Hivatalban a koronavírus világjárvány miatt a 2021. február 8. napjával kihirdetett veszélyhelyzettel összefüggő rendkívüli intézkedések hatályának meghosszabbításáról szóló 80/2021. (II.22) Korm. rendelet alapján a személyes ügyfélfogadás 2021. március 8. napjától átmeneti időre szünetel.
Kérem, hogy az ügyintézés során részesítsék előnyben a telefonos vagy az elektronikus kapcsolat- tartási formákat.
Amennyiben az ügyintézés során a személyes megjelenés elengedhetetlenül szükséges, szíveskedjenek előzetesen időpontot egyeztetni az ügyintézővel.
A hivatalba kizárólag szájmaszkban, kézfertőtlenítést követően van lehetőség belépésre.
A hivatal elérhetőségei:
telefon: 06 84/540-331, 20/966-5832
email: pgmh@balatonfoldvar.hu
Hivatali kapu KRID azonosító: 503 095 834
Kérem megértésüket annak érdekében,
hogy megelőzzük a koronavírus terjedését.
Balatonföldvár, 2021. március 5.
Köselingné dr. Kovács Zita
jegyző
Tisztelt Balatonföldvári lakosok, Üdülőtulajdonosok!
Ezúton értesítjük Önöket, hogy a szervezett lomtalanítás alkalmával a lomok közterületre kihelyezésére 2021. április 10. -11.-én, hétvégén van lehetőség. A kihelyezett lomok a gyalogosok és a gépjárművek közlekedését nem akadályozhatják!
Kihelyezett lomokat 2021. április 12-én (hétfő) folyamatosan (kb. 1-3 nap alatt) szállítják el.
A MEGADOTT IDŐPONT ELŐTT ÉS UTÁN LOMOT KÖZTERÜLETRE KIHELYEZNI TILOS!
A közterületre kihelyezett lomok, a szolgáltatást végző hulladékszállító tulajdonát képezik, ezért „lomizni” tilos!
Lomtalanítás időszakában a Rendőrség és a Közterület felügyelet folyamatos ellenőrzést végez!
VESZÉLYES HULLADÉKOT KÖZTERÜLETRE KIHELYEZNI TILOS!
Veszélyes hulladék: pl. festék, pala, építési törmelék, használt gépkocsi-gumiabroncs, televízió, hűtőszekrény üvegtáblák, akkumulátor hungarocell,-nikecell.
A lomtalanítás során a szolgáltató a veszélyes hulladékot nem szállítja el, ezért, amennyiben ilyen hulladék kerül kihelyezésre azt az ingatlan tulajdonos köteles elszállíttatni illetőleg a külön elszállíttatás díját megfizetni.
Balatonföldvár. 2021. március. 4
Balatonföldvár Város Önkormányzata
Az oltások gördülékenyebbé tételéhez járul hozzá a város azzal, hogy átvállalja a háziorvosoktól az adminisztrációs és szervezési feladatokat. „Az önkormányzatnak nincs beleszólása, hogy kit, mikor és hol oltanak be. Mi a segítségünket ajánlottuk fel a háziorvosoknak a folyamat felgyorsításához. Munkatársaink adminisztrációs feladatokat fognak ellátni az oltások megszervezésével kapcsolatban „-mondta Holovits Huba polgármester. Telefonon egyeztetik az oltás időpontját és helyszínét, illetve tájékoztatják a regisztráltakat az elérhető vakcinákról. Balatonföldváron egyelőre csak a háziorvosi rendelőt jelölték ki a szakemberek oltópontnak.
Tartalékkal és jelentős fejlesztési forrással számol az idei költségvetés, amit több alkalommal is munkaértekezleten tárgyalt a Képviselő-testület majd a város polgármestere ezt követően fogadott el.
A 12 férőhelyes bölcsőde a Mesevár Óvodánál épül, 230 millió forintos pályázati forrásból. A fejlesztés részeként kialakítanak öltözőket, gyermek mosdókat, zuhanyzókat, mosó és vasalóhelyiséget, melegítő konyhát, étkezőt, játék és babakocsi tárolókat, játszóteret, irodát, dolgozói helyiségeket továbbá készségfejlesztő eszközöket szereznek be. A bölcsődei nevelés célja, hogy a kisgyermekek elsajátítsák azokat a készségeket, képességeket, amelyek segítik őket abban, hogy hatékonyan és kiegyensúlyozottan viselkedjenek saját kulturális környezetükben és sikeresen alkalmazkodjanak annak változásaihoz. Az óvoda területén Irány a Pálya program keretében egy 8x16 méteres rekortán borítású többfunkciós sportpálya is létesül. A Magyar Falu programnak köszönhetően pedig megújul az óvoda tornaszobája továbbá az épület tetőszerkezete kap új fedést.
A Petőfi utca, volt Balatonföldvár első utcája, Imre utca néven, a település alapító gr. Széchényi Imre iránti tiszteletből. 1896-ra, amikor Balatonföldvár Fürdőtelepet átadták a nagyközönségnek, már 7 villát építtetett itt a Széchényi család, köztük a Kulipintyót is.